Quantcast
Channel: Határon Túli Magyarok i-Központja » határon túli magyarok mai helyzete
Viewing all articles
Browse latest Browse all 2

Félmillió határon túli magyar: ők már biztosan szavazhatnak 2014-ben

$
0
0

határon túli magyar szavazás 2014A Vajdasági Magyar Szövetség 2013. augusztus 18-án ismételten megtartotta minden évben szokásos Szent István napi ünnepségét. Az idei rendezvényen a központi téma a határon túli magyarság helyzete a 2014-es magyarországi választások fényében. A palicsi ünnepségen részt vett a VMSZ elnöke, valamint megjelent Fazekas János vidékfejlesztési miniszter is.

2013 augusztusával bezárólag összesen 500 határon túli magyar tette le az állampolgársági esküt. Három évvel korábban, 2010-ben a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) Szent István napi ünnepén elhangzott, hogy a vajdaságban élő magyar közösség igazi nemzetalkotó erő. Pásztor István, a VMSZ elnöke 2013-as Szent István napi ünnepen úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt időszakban a vajdasági magyarság nemzetalkotó ereje beigazolódott, hiszen augusztusig 100 ezren igényelték meg a magyar állampolgárságot, ami az itt élő magyar nemzetiség 40%-a.

A VMSZ idei rendezvényén részt vett Fazekas János vidékfejlesztési miniszter is, aki a vajdasági Palics városában tartott beszédében kitért arra is, hogy a félmillió magyar állampolgársággal már rendelkező határon túli magyar csak a kezdet. Ezt követően a miniszter felszólította az országunk határain kívül élő magyarokat, hogy minél többen tegyék le az állampolgársági esküt, hogy részt vehessenek hazánk közügyeiben és segítsenek felépíteni és megtartani az eszmét, miszerint minden magyar felelős minden magyarért.

Pásztor István beszélt arról is, hogy a Nemzeti Választási Iroda augusztusban megkezdte azoknak az adatkérőknek a postázását, melyekkel a határon túli magyarok jelezhetik, ha részt kívánnak venni a 2014-es magyarországi választásokon. A folyamatosan postázásra kerülő lapok segítségével minden külhoni magyar állampolgár feliratkozhat a választási névjegyzékbe. Emellett a VMSZ elnöke arra is felhívta a vajdasági magyar állampolgárok figyelmét, hogy a szövetség minden adminisztrációs probléma megoldásában segítséget nyújt, legyen szó a magyar állampolgárság megigényléséről vagy a választásokkal kapcsolatos formaságok teljes körű intézéséről.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 2

Latest Images

Trending Articles